Részletek
Szász Iván vagyok, 2004. szeptember 30-án születtem Marosvásárhelyen. Édesanyám végzettségét tekintve fodrász, jelenleg eladóként dolgozik, édesapám autóvillamossági szerelő volt.
Az általános iskolát szülőfalumban, Mezőbándon végeztem. Ezt követően felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba, ahol teológia szakon végeztem el a középiskolát, és 2024-ben sikeres érettségi vizsgát tettem.
Anyanyelvem magyar, emellett tudok románul, angolul és valamennyire németül is. Angolból B2-es szintű Cambridge nyelvvizsgával rendelkezem. Románul szintén B2-es szinten beszélek. Német nyelven viszont az írás és az olvasás megy jobban, társalogni már kevésbé tudok.
Középiskolás éveim alatt szerves része voltam a diákéletnek. Voltam diákpresbiter, valamint diákelnök is. Ezekben az években sok programot szerveztem csapatban és egyénileg is a diákok számára. Egy évig tagja voltam a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) rendezvényszervező munkacsoportjának, ahol országszerte szerveztünk programokat a romániai magyar középiskolások számára. Jelenleg pedig az IKE-nek (az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági szövetségének) vagyok munkatársa és az elnökség tagja, titkári pozícióban.
A lelkészi pálya felé édesapám volt az első, aki elültette bennem annak csíráját, hogy a lelkipásztori hivatást válasszam, mondván: „Pap legyél, fiam!” Tizenhárom éves voltam ekkor, és első hallásra viccnek vettem az egészet. Ezek után kezdtem el bibliaórákra és káté-előkészítőkre járni. Szerencsémre éppen akkor érkezett új lelkész a gyülekezetünkbe, név szerint Nyíri Hunor. Általa az ifjúsággal való foglalkozás is új életre kelt a gyülekezetben. Ifire jártam, közmunkákban vettem részt, zenélni tanultam a gyülekezetben, és már az is elkezdett érdekelni, hogy mi hangzik el a templomban. Talán ez volt az a fordulópont, amikor elhatároztam, hogy én ezt szeretném csinálni: lelkész akarok lenni. Nyíri Hunortól tudtam meg, hogy létezik a Marosvásárhelyi Református Kollégium, így felvételiztem a teológia osztályba. Ez ismételten segített mind tanulmányi, mind közösségi szinten abban, hogy teológiára jöjjek. Persze ennek a viszonylag korai elhatározásnak voltak negatív visszhangjai egyes ismerősök, barátok vagy akár családtagok részéről, de úgy gondolom, hogy ezek mind csak erősítettek elhatározásomban. De hogy végső soron miért is vagyok a teológián? Azt kell mondanom, azért, mert szolgálni akarok, és legyen akármilyen rögös is ez az út, igyekszem megmaradni benne. Ezt a kitartást és elhatározást szerintem már elhívásnak nevezhetem.